A használt cikk kereskedelemben, legyen szó bármilyen készülékről, telefonról, számítógépről, vagy bármilyen más eszközről hatalmas bizalom kell a kereskedő felé, hogy egyrészt korrekt tájékoztatást kapunk a gép állapotáról, másrészt pedig hogy megbízható forrásból származik az eszköz, nem kell attól tartanunk, hogy később mondjuk egy drágább, márkásabb telefon esetében kellemetlen helyzetben vagy szituációban találjuk magunkat. Onnantól ugyanis a mi felelősségünk és nem igazán tudunk már azzal mit kezdeni, hogy kereskedőtől vettük az eszközt. Volt olyan ismerősöm is, aki már hiába kereste a céget ahol vette a készüléket, egyszerűen nem létezett. Persze nem lehet ilyen gondolatokkal neki indulni a vásárlásnak, de azért nagyon óvatosnak kell lenni. Ha nem érezzük magunkat teljeskörűen biztonságban, inkább keresgéljünk tovább a megfelelő eszköz megtalálására.
Én most tudok ajánlani egy nagyon megbízható és korrekt kis csapatot, akik iphone felvásárlás keretében beveszik a használt készülékeket, és a szerviz hátterük segítségével át is vizsgálják azokat, ha szükséges elvégzik a vonatkozó javításokat és egy teljesen jól működő készüléket kínálnak megvételre, vagy épp pontosan tudják, hogy melyik funkciónál milyen problémák fordulhatnak elő. Onnan tudom ezt ennyire biztosan állítani, hogy az én készülékemnek is volt problémája, de kijavították és el is mondták, hogy megjavítva van, de teljesen tökéletes állapotban. Én maximálisan tudtam bízni bennük, ezért megvettem, és meg is vagyok vele elégedve. Már közel három hónapja használom ezt az iphone készüléket és még soha semmi problémám nem volt vele, pedig már biztosan kijött volna ha bármi baj is lenne vele. Szóval őket nyugodt szívvel ajánlom akkor is ha iphone készüléket szeretne valaki eladni használtan, és akkor is, ha venni szeretne bárki használt vagy új készüléket, mert hogy azok is elérhetők náluk.