Amikor a kisfiam belépett az életembe el nem tudom mondani mennyire boldog és megható érzés járta körbe nem csak a kapcsolatunkat, hanem az egész családot. Nyilván a nagyszülők odáig voltak és az összes többi rokon és ismerős mind-mind meglátogatott minket az első időszakban és hihetetlen jó élményekkel gazdagodtunk. A gyerek pedig legalább ennyire hihetetlen gyorsan felnőtt. Ma már kifejezetten kamasz. Imádja az elektronikus kütyüket és imád emellett sportolni. Mindig is jó futó volt, és mivel az apja is és én is szerettük a terepfutás élményét, valahogyan ő is bele nőtt ebbe az egész miliőbe és nagyon szereti.
A legutóbbi szülinapjára kapott is tőlünk egy apple watch órát, hiszen mi is azzal futunk és láttuk, hogy már neki is sokat segítene a fejlődéshez. Nagyon szereti és vigyáz is rá. Hihetetlen büszkék is vagyunk emiatt rá. Mindig is olyan gyerek volt, aki vigyázott a dolgaira és sosem kellett rászólni hogy figyelmesebb legyen vagy körültekintőbb már egészen kicsi korában sem, de nem gondoltam volna, hogy kamaszként is meg tudja ezt tartani, és a mentalitása ugyanígy, ebbe az irányba tereli majd.
Meg is fogjuk lepni egy kis ajándékkal, ugyanis hiányzik neki egy olyan apple watch szíj, amit mondjuk erdőbe vagy terepfutáshoz fel tud venni, és ha beakad valamibe vagy saras lesz se lesz használhatatlan, mert strapabíró anyagból van és könnyen tisztítható. Tizenöt évesen már nagyon erős és sokszor úgy ugrik át egy-egy akadályt, mintha ott sem lenne, de nagyon félünk, hogy ha beleakad valamibe az óra, akkor a mostani egyszerű kis szövet szíj nem fogja bírni és nem fogja tudni használni tovább amíg nem rendelünk egy újat. Ennek elejét szeretnénk venni, és már meg is rendeltük az applewatchshop.hu oldalról, ahonnan tulajdonképpen az egész család rendeli a szükséges kiegészítőket. Biztosan nagyon fog neki örülni.